A napokban visszakerestem, hogy mikor is vettem részt először resztoratív órán.
2021 januárjában, 3 évvel ezelőtt kezdtem el belekóstolni.
.
Az orvosis éveim során nem egy karácsony és újév közötti vizsgaidőszakot töltöttem a könyvtárban vagy épp egy kávézóban a jegyzeteim felett. Ami minden ilyen hosszú tanulós napban közös volt, az egy elengedhetetlen kis szundi. Az asztalra borulva, egy könyvemen vagy a karjaimon támaszkodva. Mintha ez alatt a kis pihenő alatt tudtam volna mindent amit addig tanultam átnézni, megemészteni, integrálni. Félálomban, szinte akaratlanul, minden végig futott az agyamon.
Már az egyetem legelső éveiben is észrevettem hogy reggel amikor elkezdek ébredezni és egy ilyen félálomban vagyok még, tudok a legtisztábban emlékezni a tételeimre, amiket addig tanultam, így engedtem is, hogy ezek végigpörögjenek.
Mintha megtaláltam volna a módot arra, hogy hogyan tudok még ‘pihenés’ alatt is ‘produktív’ lenni.
.
Egy ponton rátaláltam egy meditációs központra és elkezdtem szinte minden egyes nap járni. Egy idő után volt hogy naponta 1-1,5 órát meditáltam és kezdtem el ott visszanézni az emlékeimet, felhozni a sokszor elnyomott érzéseimet amik ezekkel jártak, az itt tanult technika alapján. Sokszor annyira elfáradtam ebben a sok érzésben és intenzív fókuszálásban, hogy le kellett feküdnöm aludni.
Mintha elkezdtem volna felfedezni, hogy mennyi minden tud feljönni amikor csend van, de valahogy túlságosan ragaszkodtam volna ahhoz, hogy ez egy adott módon történjen és hogy ezeket mind ‘meg is dolgozzam’ belül.
.
2021 elején találtam rá a resztoratívra, rendszeresen gyakorolni viszont nem kezdtem el egészen 2021 nyaráig.
Nem volt új megengedni magamnak, hogy ledőljek vagy hagyjam az elmémnek, hogy visszapörgessen dolgokat, hogy meditáljak, megtartva a fókuszt egy adott módon.
Viszont ami teljesen új volt:
- odafigyelve, teljes kényelembe helyezni a testemet mielőtt lepihenek
- engedni, hogy arra menjenek a gondolataim amerre csak akarnak
- benne maradni a csendben miután az agyam kipörögte magát
- nem elaludva engedni, hogy csak úgy legyek
- rendszeresen visszatérni és gyakorolni ezt a megpuhulást, megengedést és egyre jobban biztonságban, megtartva érezni magam benne
- engedni hogy érezzem azt ami fel akar jönni, anélkül, hogy erőltetném
Azóta egy szerves részévé vált az életemnek ez a fajta igazán pihentető pihenés, és hihetetlen sok mindent adott nekem.
Pont ezért külön élmény együtt gyakorolni és megosztani a megéléseinket együtt :)
A tegnapi Mini Közös Gyakorlást itt tudod te is megcsinálni velünk, vagy be tudsz csatlakozni az utolsó közös alkalomra jövő szombaton!
Csodás napsütéses Vasárnapozást kívánok nektek mára.
Szeretettel,
Zsófi
ps. nagyon kíváncsi vagyok ti hogy álltok a pihenéshez, nyugodtan írjatok, osszatok meg velem itt emailben vagy Instagrammon